Sport Programok

Információk

Sport Programok

EFOTT Sportprogramok 2019

Az EFOTT fesztivál a korábbi években megszokottak szerint az idei évben is célul tűzte ki, hogy a legsportosabb fesztivál legyen Magyarországon. Az idén több mint 30 sportág közül választhatnak a fesztiválozók melyet a sportprogramok keretein belül ki is próbálhatnak a fesztivál területén.

A sportprogramok idei évben is az egyre népszerűbb „Tekerj az EFOTT-ra” programmal indul ahol lehetőség van szervezett kerékpártúrával megközelíteni az EFOTT helyszínéül szolgáló Velence városát két irányból: Budapestről és Székesfehérvárról. A két keréken érkezőket a fesztiválón 1000 db kerékpár tárolására alkalmas bringatároló várja a helyszínen.

Strandröplabdában és strandkézilabdában a fesztivál ad otthont a MEFOB döntőknek is.

A sportprogramokat idén „Bajnokok órája” program színesíti majd, ahol sikeres sportolók és sportos hírességek beszélnek majd egy meghatározó sportélményükről.

A Decathlon partnerünknek köszönhetően újításnak számít majd a „Fitt nap” elnevezésű program is, ahol igazi fesztiválslágerekre lehet majd melegíteni az esti programokra.

 

A fesztivál területén kipróbálható sportágak július 10 szerda és július 14 vasárnap között:

Laser tag

A Laser tag/Lézerharc egy olyan lézerfegyveres csapatépítő akciójáték, amely a paintballal ellentétben nem fájdalmas, viszont annál sokkalta látványosabb, jobban igénybe veszi a reflexeket és jelentős testmozgással is jár. A játékban két csapat méri össze ügyességét egymással egy erre speciálisan kialakított pályán. A küzdelem végén számítógépes kiértékelést, ún. “lőlapot” kapunk amiből kiderül, hogy melyik csapat nyert, a csapaton belül ki lett az első, a második, stb., melyik játékos milyen százalékkal lőtt és kit talált el. Ezek ismeretében mód nyílik mind csapat, mind az egyéni teljesítmény megállapítására.

Íjász harc / Dodge Bow

A Laseres egymás elleni csaták után felfújható fedezékek mögül próbálhatjátok speciális biztonsági felszerelésekbe öltözve kilőni ellenfeleiteket Íjakkal és tompított nyílvesszőkel.

Lézeres koronglövészet

A lézer koronglövészet rendkívül hasonlít az eredeti sportágra kisebb változtatásokkal. A játék során egyszerre 5 fő tud játszani. Mindenki kap egy-egy eredeti átalakított shotgunt, mely infravörös technológiájának köszönhetően teljesen ártalmatlan és környezetbarát. Mivel nincs lőszer, így nincs korongtörés sem, de a digitális eredményjelzőhöz kapcsolt hangszórók jelzik a találatot így téve teljeskörűvé az élményt. A játék célja, hogy minél több korongot találj el a pontrendszernek megfelelő módon.

Buborékfoci

A hagyományos focitól olyan módon különböző sportág, hogy itt mindent szabad, amit a labdarúgásban nem. Természetesen az a csapat nyer, aki több gólt rúg a másiknak. A játékosok egy felfújható műanyag buborékban fociznak, amelyben fejtől térdig védve vannak, így a buborékfoci labda teljesen biztonságos, megvéd az ütközésektől. A labda a lábadat nem akadályozza a mozgásban. A buborék belsejében 2 biztonsági öv tartja a buborékot.

Wakeboard

A wakeboard egy a szörfözés ihlette, extrém sport. A fesztiválon kialakításra kerül egy speciális drótkötélpálya, aminek segítségével minden érdeklődő próbára teheti tudását a wakeboard deszkén és a Velencei-tó hullámain egyszerre.

Öttusa

A lovaglásból, úszásból, vívásból, lövészetből és terepfutásból összetett olimpiai sportág versenyszámai közül az olimpián utolsó versenyszámként szereplő kombinált szám (Laser Run) próbálható ki a sportági bemutatók mellett. Egy kijelölt kör lefutása után a céltáblára lézerpisztollyal kell lőni és minél jobb értéket elérni.

Vívás

Magyarország legsikeresebb olimpiai sportágával kapcsolatos ügyességi feladatok, reakciómérős tábla, valamint a bátrabbak számára akár egymás ellen vívható mérkőzés (asszó) is elérhető lesz a sportprogramok között. Azon érdeklődők, akik nem ragadnak párbajtőr, egy vívókvíz lap kitöltésével nyerhetnek különböző ajándéktárgyakat.

Amerikai Foci

Idei évben újítás, hogy a hazánkban egyre népszerűbb amerikai sportok is jelen lesznek a sportprogramok között. Ilyen sportág lesz az Amerikai Foci is ahol erőfejlesztő és ügyességi feladatokkal ismerkedhetnek meg a fesztiválozók a Magyar rekordbajnok Budapest Wolves csapata kitelepülésénél.

Baseball

Az Amerikai Focihoz hasonlóan ez a program is először vesz részt a fesztiválon. A játékok során dobó vagy ütő játékosként ismerkedhetnek az érdeklődők az ökölnyi nagyságú labdával a Budapest Reds Baseball SE közreműködésével.

Judokickbox és Kick-box

A több tradicionális harcművészetből álló küzdősport standjánál lesz lehetőség gyakorlatok kipróbálására, elsajátítására, valamint lehetőség nyílik egy junior Európabajnoki ezüstérmes sportolóval való találkozásra is.

Kerékpár

A „Tekerj az Efott-ra” programon kívül megtalálható lesz a sportszigeten is a kerékpár sport az FMKSE jóvoltából. Egy hétköznapitól eltérő kerékpár kipróbálása mellett a biztonságos kerékpározás, mint közösségi sport lesz megismerhető.

Street workout

A szabad (saját) testsúlyos edzés – extrém tornagyakorlatok, szabadtéri eszközön lesz elérhető minden fesztiválozó számára. A motivációban és a gyakorlatok helyes végrehajtásában, ebben a sportban jártas sportolók nyújtanak majd segítséget.

Teqball

A teqball a labdarúgás és az asztalitenisz elemeit vegyítő sport. Domborúan meghajlított síkú, középen plexiüvegből készült „hálóval” elválasztott asztalon játsszák futball-labdával, legalább ketten. Az idei évben szeretnénk, ha híres sportolók és közéleti személyek is megvillantanák tudásukat ebben a magyar találmányú játékban.

Csocsó

Nem hiányozhatnak az úgynevezett kocsmasportok sem a fesztiválról, amiket egy helyre összegyűjtve próbálhatnak ki az érdeklődők. Az asztali focis játék is elérhető lesz idén is.

Beerpong

A Beerpong vagy másnéven sörpong egy közkedvelt ivójáték, mely az 1950-es évekre vezethető vissza, amikor a játékot még Beirut néven játszották amerikai egyetemisták.
A játék célja ugyanis az ellenfél poharaiba juttatni a labdát. A sörpongot két csapat játssza, csapatonként két taggal és 20 félliteres pohárral. A poharak háromszög alakban vannak felállítva egymással szemben, bennük poharanként 0,1-0,3l sör, ízlés szerint.

Cheerleading

Torna, akrobatika és tánc elemeit ötvöző sportágat az ELTE és a házigazda Semmelweis Egyetem egységei fogják bemutatni. Ezen felül a versenyeken buzdítják majd a csapatokat és segítik majd a jobb eredmény elérésében a cheerleaderek.

Strandvízilabda

Idén 5. alkalommal lesz jelen a fesztiválon a Strandvízilabda. A normál vízilabdától a szabályrendszerében és a pályaméretében is eltérő sportban 3+1 fős csapatok mérhetik össze tudásukat a strandon felállított pályán.

Strandkézilabda

Homokban a teremkézilabdánál kisebb pályán játszható nyári sport, amely 1992-ben alakult.
Szabályrendszerének köszönhetően igen látványos és gyors játék. A fesztivál strandján felállított pályákon kerül megrendezésre az idei MEFOB döntő is.

Strandröplabda

A strandröplabda olimpiai sportág, ahol két csapat játssza az eredeti röplabdát homokon.
A strandkézilabdához hasonlóan ez a sport is a fesztivál strandján lesz elérhető és szintén a MEFOB döntőknek ad otthont.

Súlyemelés:

Nehézatlétikai sportágként, kipróbálható lesz a súlyemelés is a MAFC súlyemelő szakosztály jóvoltából. Az egész héten jelenlévő súlyemelő sátorban mindenki próbára teheti erejét és elszántságát.

Petanque

A pétanque francia eredetű golyójáték. A pétanque játszható egyéniben (egy játékos – egy játékos ellen játékosonként 3 golyóval), duplettben (két játékos – két játékos ellen játékosonként 3 golyóval) és triplettben (három játékos – három játékos ellen játékosonként két golyóval). Egy csapat a játék alatt annyi pontot kap, amennyi golyója közelebb állt meg a bázisgolyóhoz, mint az ellenfél legközelebbi golyója.

Evezés

A Magyar Evezős Szövetség kitelepülésén, evezőpadon tehetik magukat próbára a fesztiválozók, törekedve az egységidő alatt végzett legtöbb csapásszámra.

Kalapácsos erőmérő

A kocsmasportok mellett lesz elérhető. A férfierő igazi próbája! „Markold meg a kalapácsot, és mutasd meg mit tudsz, vágj oda izomból az erőmérő szerkezetnek! Érdemes tényleg összeszedned minden erődet, mert ha nem vagy elég jó kondiban, akkor bizony, a gép is ki fog röhögni.”

Ülő röplabda

A Magyar Paralimpiai Bizottság bemutatója és a játék kipróbálásának lehetősége ép és mozgáskorlátozottak részére.

Reggeli torna

Átmulatott éjszakák után mindenkinek jólesik egy kis sport. Erre ad majd lehetőséget a közös testmozgás reggeli torna néven.

Sörjóga

Az eredeti jógához hasonló testi és szellemi felüdülést szolgáló tevékenység, melynek „fesztiválosított” formája lesz elérhető.

Kviddics

A kviddics (angolul eredetileg quidditch) egy fiktív sportág, amely J. K. Rowling Harry Potter-sorozatában szerepel, és a varázslóvilág messze legnépszerűbb sportja. A seprűháton játszott labdajátékot mind amatőr, mind professzionális szinten előszeretettel űzik.


Dartsfoci

Ez az egyedülálló játék magában hordozza a megszokott kocsmai sport elemeit és a világ egyik legnépszerűbb csapatjátékának a focinak a lényegét és örömét.


SUP

Stand Up Paddle magyarul leginkább állószörf vagy állva-evezés. Egy olyan sport, amit bárki, korra és nemre való tekintet nélkül kipróbálhat, és örömét lelheti benne. Egy SUP rengeteg dologra használható. A vízi túrázástól, a kardio edzésen át a jógáig mindenre, sőt, akár még horgászathoz is kitűnő. Az ember csendben, a “vízen járva” fedezheti fel a világot, gyönyörködhet a természetben, figyelheti a vad-, és élővilágot, anélkül, hogy megzavarná azt, vagy kárt tenne benne.

Streetball

A streetball és az utcai kosárlabda (a kettő napjainkra merőben eltér egymástól) egyre jobban elterjedt mind Magyarországon, mind külföldön. Egyre többet látni utcán játszó játékosokat. Nincs egyesített szabályzat, azonban leginkább kétfajta szabályt használnak. A játék a félhivatalos szabályok szerint 3-3 ellen folyik, de az utcai csapatok általában több, 4 vagy 5 főből állnak. Cserélni a labda birtoklásakor lehet. Minden egyes kosár után automatikusan a pontszerző csapat ellenfele kapja a labdát. Minden kosár és büntető egy pontot, a köríven kívüli dobás két pontot ér. Az idei fesztiválra színvonalas bajnokság szervezésével készül a Decathlon.

E-Sport

Az elektronikus sport (röviden e-sport) résztvevői professzionális módon, versenyszerűen foglalkoznak az egyes videojátékokkal, ebből fakadóan a játékos megjelölés mellett e-sportolóknak is nevezik őket. A fesztivál lehetőség nyílik minden nap egy másik játékban összemérnie két játékosnak tudását.

Sportlövészet

Lézeres fegyverekkel próbálhatjátok ki idén is a sportlövészetet. Az előző évben is igen jó hangulatú sátorban a Magyar Sportlövők Szövetségének munkatársai segítenek a helyes technika bemutatásával célba találni.

 

 

SHOP